Napló

Örülök a Saul fia című film sikerének, az Oscar-díjnak. Még 2015. júniusában írtam a filmről egy ajánlót, amit most a sikerkor is aktuálisnak érzek:

Saul fia

- filmajánló -

Felfokozott érdeklődéssel kezdtem el nézni a filmet, amely Cannes-ban megkapta a filmfesztiválon a zsűri nagydíját. A jó híre megelőzte a filmet.

            Mondhatjuk, ismét egy lágertörténet, megint a holokauszt a téma. Mit lehet még erről mondani, amit eddig még nem?

        Nem kifejezetten lágerfilmről van szó, a kiindulópont kétségtelenül az. Egy sonderkommandósról és társairól szól a film.

              A sonderkommandósok végzik a „piszkos munkát”, ők „takarítják el” a halottakat a lágerben.

            A film tulajdonképpen a végrehajtókról szól, ha tetszik, általában a végrehajtókról, akik maguk is áldozatok. Halálraítéltek ők is. Köztük van a főszereplő is, aki felismerni véli egy halott fiúban a fiát. Zsidó szertartás szerint szeretné eltemetni.

              Végrehajtók pedig mindig, mindenütt vannak.

            A vizuális technika is kiemeli az egyén felelősségét: közeli kép az arcról, a háttér viszont elmosódottan látszik. Te vagy a fontos, a te felelősséged számít, a többi mintha mellékes volna.

            A sonderkommandósok tudják, mi történik a tábor lakóival, és azt is tudják, de legalábbis sejtik, hogy velük mi fog történni. Ilyen körülmények között is végtelenül gyarlók az emberek. Halálba menő társaik pénzét, ékszereit elveszik, mintegy meglopják őket és a németeket is.

            A helyszín szürke, homályba vesző. Irritálók a hangeffektusok. Mindenféle hangokat, zörejeket lehet hallani, aztán egyszer csak sötétség lesz és csend. Itt már az ember sem ember, darabszám tartják nyilván.

            Néhányan megszöknek a táborból, reménytelen vállalkozás.

            A főszereplő néz egy fiúcskát. Mintha múltját, egykori önmagát látná. Mintha a jövőt is látná a fiúban, a halál kapujában.

            A főszereplőt Röhrig Géza, Amerikában élő költő alakítja szenvtelenül, kifejezőn.

            Nemes Jeles László rendezőnek első nagy játékfilmje a Saul fia. Elsőre sikerült nagyot dobnia, magasra állította a mércét nekünk is és önmagának is.

            A rendező is, a film is bizonyítja, hogy egy művészfilm is lehet sikeres. A nézők szeretik ezt a filmet, holott olyan tükör ez, amely miatt szégyellniük kellene magukat.

 

 x x x

 

Meghalt hatvannyolc éves korában Johan Cruyff, a legendás holland futballis. Játszott a holland válogatotban, az Ajaxban, éveket töltött a Barcánál, háromszor volt aranylabdás. 

       Elegáns focit játszott, olyat, amilyet ma a legritkábban látni. 

 

Vallomás

A vallomásom
nem szó, szó... Ez egy élet,
ami csak érted.

Napló

A következő írást néhány - közel nyolc - évvel ezelőtt írtam, sajnos semmit nem veszített aktualitásából. Sőt, ha lehet mondani, valahogy mindennek rosszabb a kicsengése. Íme az írás:

Virágvasárnap

Készülődés a nagyhétre, a tavaszra…. Vagy már a nyárra?

            Sokunk előtt ismert lehet a történet: Gróf Széchenyi István a tizenkilencedik század első harmadában egyszer csak fölállt és egy évi javadalmát fölajánlotta a magyar nemzetnek. Tudta, hogy a fejlődéshez, a reformokhoz nagyon sok pénz kell. Jelképesen ezzel a példázatszerű cselekedettel vette kezdetét a reformkor.

            Széchenyi nem mások zsebében kívánt kotorászni, nem a jobbágyság megsarcolására tett javaslatot…. A közös asztalra tett az övéből.

            Ja, azok ilyen idők voltak!

            Mindennek ideje vagyon. Ma minek van ideje?

            Széchenyi óta sokat változott a világ, de a reformokhoz még ma is nagyon sok pénz kell.  Ezért nem hiszek a ma lépten-nyomon meghirdetett reformokban, abban, ha egy reformot megszorításokkal, pénzelvonásokkal kezdenek, és nem mondják meg, hogy az így felszabadult anyagiakat ezen és ezen a területeken fordítják fejlesztésekre. Ez az, ami, de nem reform.

            Ne vegyük el a szavak értelmét! Adjuk vissza azt! Ez pénzbe sem kerül.

x x x

Készülődés a nagyhétre, a tavaszra…. Vagy már a nyárra?

            „A magyarok a legpesszimistábbak az Európai Unió 27 tagállamában 2008. nyár elején végzett felmérés szerint..”

            „Magyarország népessége

2001.: 10 millió 200 ezer,

2008.: 10 millió 40 ezer.

            „Magyarországon a nők 1/3-a nem szül gyermeket.

A 18 éven aluliak száma 2 millió 150 ezer.

100 megszületett gyermekre 70 terhesség-megszakítás jut.

3 gyermek közül legalább 1 olyan anyától születik, akinek nincsen férje.

850 ezer gyermek – üt gyermek közül kettő – szegénységben él.”

            „Válás

2001.: 1000 házasságkötésre 559 válás,

2007.: 1000 házasságkötésre 610 válás.”     

„ Nyugdíjban

Közel 3 millió nyugdíjas él Magyarországon. Közülük 2 millió töltötte be a nyugdíjkorhatárt.

A létminimum összege 2007-ben 60 ezer forint volt.

A nyugdíj minimális összege 29 ezer forint.

A nyugdíj átlagos összege 74 ezer forint.

A 3 millió nyugdíjas közül 100 ezer nyugdíjas kap havonta 150 ezer forintnál magasabb nyugdíjat”

„Orvos

2001: Magyarországon 38 000 orvos dolgozott.

2007: Magyarországon 33 000 orvos dolgozott.”

„Adó

Magyarországon 100 forint jövedelemből 70 forintot elvesz az állam adóba.

Ausztriában 100 euró jövedelemből 43 euró az adó.”

            A fenti idézetek - adatok - Csendes Csaba „Hozz rá víg esztendőt…” – Magyarország állapota 2008. nyarán című írásából valók, az írás a Hitel című folyóirat 2008. októberi számában jelentek meg.

             Ezeknek az adatoknak is a figyelembevételével kellene terveznünk a jövőt 2009. tavaszán Magyarországon.

Tavasz

Rügyeznek a fák,
kinyílik a természet,
ahogy megnyíltál.

Credo a kedveshez

  Kezem kezed kereste,

                          mondanám a szemedbe:

                          szeretlek,

                          akkor is szeretlek,

                          ha bolondnak neveznek.

                          Mondanám a szemedbe:

                          én csak kérek;

                          mondanám,

                          a mának élek,

                          a jövőnek remélek.

                          Kezem kezed kereste,

                          hogy lelkem vezesse,

                          át a mán,

                          ezen az ingoványon,

                          túl lenni a lázálmon.

                          Mondanám:

                          befelé üvöltök,

                          ki akar egy újabb nyűgöt.

                          Suttogja a szám,

                          mit mondhatnék,

                          fogom a kezed,

                          hogy vezessen
                          át az életen,

                          mert mit nekem minden,

                          ha ez a szerelem!

Üzenet- 125.

A legtöbb ember képtelen engedni az egójából. Azért is tartanak ott, ahol tartanak. Pedig ha engednének, csak gazdagodhatnának.

Martfűi levelek - Cselekvő szeretet

Kedves Barátom,

a Saul fia megkapta az idegen nyelvű filmek kategóriájában az Oscar-díjat. A 2015. tavaszán kezdődött diadalmenet után ez várható volt, de legalábbis benne volt a levegőben.

            Nemes Jeles László filmrendezőnek ez az első nagy játékfilmje. Akármilyen hosszú is lesz alkotói pályája, ezt a sikert, nem tudom, meglehet-e még fejelni valaha.

            Nemes Jeles László személyében egy fiatalember kapta az Oscar-díjat. Vagyis nem egy befutott rendező, és ez nagyon jó.

            A díjátadás után az egyik alkotó azt nyilatkozta, hogy holnap is szeretnék megőrizni tegnapi értékeiket. Ma már az is csoda, ha valaki értékekhez, értékrendhez ragaszkodik. A film alkotóinak ez a szemlélete mindenképp értékelendő, és csak azt lehet kívánni, hogy így legyen.

            A film főszereplőjét - életét is kockáztatva - a cselekvő szeretet vezeti, amikor el szeretné temetni zsidó szertartás szerint a halott fiút, akiben a fiát véli felfedezni. Nagyon közeli ismerősöm előtt a minap használtam ezt a kifejezést, mire azt mondta, hogy ezt így még nem hallotta, és megkérdezte, hogy mit értek ezen.

            Könnyű kimondani, szeretlek, és azután nem történik semmi, amivel kiüresítjük az egyik legszebb szavunkat.

            A cselekvő szeretet azt mondja, jelenti, hogy vállalak, vállalom, megteszem érted ezt és ezt. Nem érdekel senki és semmi, megteszem, mert valamiért fontos, és akkor is megteszem, ha csak neked fontos, mert szeretlek. Megteszem nem egyszer, nem kétszer…, és nem várok semmit,, legfeljebb „csak” szeretetet.

            Az emberek a szeretetért, hogy kísérletet tegyenek a mentális felüdülésükért, ezreket, tízezreket költenek ezoterikus könyvekre, tréningekre, előadásokra. Átmenetileg jobban is érzik magukat, aztán minden kezdődik újra… Csak önmaguknak ne kelljen csinálniuk semmit.

            Barátom, sokáig azt hittem, a szeretet, a szerelem mindent visz…. Hát úgy tűnik nem… Egyik ismerősöm szerint, ha nem visz mindent, ott nem is volt. Néha már magam is azt hiszem, hogy a cselekvő szeretet, szerelem talán csak filmen, könyvben van.   

            Üdvözöl barátod:

Napló

Egy tizenkét éves gyereknek miért kell meghalnia? És miért kell öngyilkosnak lennie? És miért választja a fölakasztást?

       Csak kérdések vannak.

       Olvasom, hogy a kisfiú megvárta, míg elalszik a családja és ezután követte el szörnyű tettét.

       Ha tudnánk az indítékokat, értenénk a fiú lelkületét, talán jobban ismernénk a körülöttünk zajló világot.

        De meg se akarjuk ismerni. Monoton módon éli az emberek többsége az életét, és ha már egy iciripiciri változás kerül a gépezetbe, tragédiaként élik meg.

x x x

Nyolcvannégy évesen elhunyt az egyik legnagyobb élő író, ha nem a legnagyobb, Umberto Eco olasz író. Ismét szegényebb lett a világirodalom.

x x x

Pedagógusok tiltakozása az Országház előtt a Kossuth téren. Beszédek szép sorjában. Az egyik fölszólaló Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki beszéde végén kéri a jelenlévőket, hogy a tüntetés végén, mielőtt elmennének az emberek, öt percig még maradjanak együtt csendben. 

       Aztán eljött a rendezvény vége... és jött a csend.

       Ez a csend félelmetes volt, legalább ötvenezer ember csendje.... Csak az eső kopogása hallatszott az ernyőkön.

      Ha már a szóból - a kérésből - nem értenek a döntéshozók, vajon a csendből mit hallanak ki?

Vadrózsák nyílnak

Hirtelen támadt gyász
ül a szívemen,
tavasz közeleg, vadrózsák
nyílnak majd a kertben.
Látod, a sirály törött
szárnyaival még mindig verdes;
újra és újra a kérdés:
hol van a kedves?
Ameddig látok, nem látom...
Miért van oly messze?
Valahol gyereksírás,
tente baba tente...
Belém fészkelt... a szerelemből
nem lehet csak úgy kilépni,
nem dolog a szeretet,
nem lehet dekára mérni.

Tavasz közeleg, vadrózsák
nyílnak majd a kertben,
rózsafüzér lóg
a megálmodott kereszten.
Lassan múlt az idő,
megtelt a fészek,
részeim kellenének, nem egészen,
szeretetem messzire vigyétek.
Gondolatom riadt madárként
körbe-körbe repdes,
belülről feszít és melegít,
nem enged a kedves.
Hirtelen támadt gyász
ül a szívemen,
rózsafüzér lóg
a megálmodott kereszten.

Tűz

Legyen benned tűz!
Lángkarok ölelése,
ami összefűz.

Napló

A pedagógus-tiltakozások kapcsán igaza van Rétvári Bence államtitkár úrnak, olyan nagy a sajtószabadság nálunk, hogy bárki elmondhatja a véleményét.

        Ehhez csak annyi megjegyzést fűzök, hogy valóban bárki elmondhatja a véleményét, csak senki nem figyel oda érdemben. Erre mondjuk, hogy pusztába kiáltott szavak.

x x x

Decemberben elhunyt Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band vezetője, klarinétosa. Hetvenhatodik  életévében volt.

       Ez a zenekar már akkor elkezdett játszani, amikor én még sehol sem voltam. Hatvan éve játszanak  együtt.

x x x

Tavasz a télben. Már nem is csodálkozunk, hogy még az időjárás sem olyan, mint amilyennek télen lennie kellene.

Jöttél

Csendes magányomban

csak vártam és vártam,

múltak az évek,

társam nem találtam.

És egyszer csak jöttél,

gyorsabban a fénynél;

kezedben tartottál,

a lélek porából kiemeltél.

Megmártózva

a jóban és szépben,

mámoros szerelemben
egészen.

Kérve kértem az Urat,

nyisson nekünk

teret és utat.

Martfűi levelek - A szeretet lényege

Kedves Barátom,

naptár szerint új év kezdődik, hogy valóban valami új, valami más kezdődik, az majd elválik. Én hiszek benne.

            E nélkül a hit nélkül nem sok értelme volna bárminek is.

            Próbálod minél kevesebb méltatlanság, méltánytalanság között végezni a dolgaid, és rendre csapdába esel.

            A legtöbb rosszat azoktól kapod, akiktől a legkevésbé várnád, akikkel szemben még védekezni sem akarsz. A szeretteidtől.

            Barátom, miért tűrjük a megaláztatást? A szeretet nevében mit ér a mi szeretetünk, ha pont azok nem viszonozzák, akiktől elvárható volna?

            Találkoztam olyan emberekkel a net világában, akik ismerkedni, virtuálisan beszélgetni szerettek volna másokkal, de még a saját nevüket sem vállalták.

            Aztán találkoztam olyanokkal, akik az első öt percben örültek, mert úgy gondolták, megtalálták, akit kerestek, aztán nem tudtak a másikkal mit kezdeni. Azt se tudták, hogyan tiltsák le a másikat, hogy bújjanak előle.  

            Miért van az Barátom, hogy vannak, akik annak a szeretetével sem tudnak mit kezdeni, akit állítólag szeretnek?

            Engedj meg egy idézetet: „Nyílván túl sokat várok. Olyasvalakit szeretnék feleségül venni, aki szívesen üldögél (közben nem végez fekvőtámaszokat), és fecseg mindenféléről a politikától a gyerekekig. Olyan nőt, aki szívesen olvassa ugyanazokat a könyveket, mint én, aztán szívesen beszélget róluk.

            És legfőképpen olyasvalakit keresek, aki éppolyan magányos, mint én. Aki meg akarja fogni valakinek a kezét, és szeretni akar egy felnőtt embert. Talán túl sokat kívánok…” (Erich Segal: Az évfolyam, fordította Kada Júlia, Magyar Könyvklub, 1994.).

            Erich Sagal Az évfolyam című regényének egyik szereplője mondja, nem tudja, hogyan kell boldognak lenni. Aztán megjegyzi, hogy ez az egyetlen, amire a Harward-on nem tanították meg az embert.

            És mégis mindezzel együtt kérdezem, ha a szeretetben, ha a szerelemben nem bízhatunk, akkor miben?

            Üdvözöl barátod:

A kultúra házában

 

- Martfű, 2016., a Magyar Kultúra napja –

                                                                                                         

Ajánlom J. I-nek

Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a Magyar Kultúra Napjának rendezvényén itt Martfűn, a Művelődési Központban!

„Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”       

A kézirat tanúsága szerint 193 esztendővel ezelőtt írta Kölcsey Ferenc ezeket a sorokat.  

Nemzeti imádságunk, a Himnusz, alkotója a magyar romantika korszakában a magyar irodalom politikailag leghaladóbb költője, az irodalmi kritika egyik előkészítője, irodalmi főszereplője volt Kölcsey Ferenc. Ő maga sem gondolhatta, hogy életművével, és főként a Himnusz megírásával ekkora hatással lesz magyarságunkra, hazánkra. 

1989 óta ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját január 22-én. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Felmerülhet a kérdés: Mit is ünneplünk a magyar kultúra napján? Mi a kultúra, mi a magyar kultúra?

 

Véleményem és bízom benne, hogy sokak véleménye szerint a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek, érzeteinek összessége, amelyek az emberi közösségek összetartozását és fennmaradását, továbbélését biztosítják. Mindezek alapján tudunk eligazodni abban, hogy mik a fontos értékek és normák az életben.

A kultúrához a művelődésen, a műveltségen át vezet az út! Márai Sándor azt mondja erről: „Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak – minden dolgok igaz ismeretének – feltárása és elviselése. Az ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot. Az emberek mindig készségesebben nyugodnak bele valamilyen kellemetlen igazság elkendőzött magyarázatába, tehát a műveletlenségbe, mint a nyers, egyszerű, tőmondatos igazságba, ami a műveltség. Az emberek titokban tudják, hogy minden, ami igaz és emberi, tehát valóságos, vérben, verejtékben és szenvedélyben fogan, de szívesebben pusmogják, lesütött szemmel, hogy a gyermekeket a gólya hozza. Ez így tetszetősebb és kényelmesebb. De a műveltséget nem a gólya hozza”.

 

Ez így igaz – nem a gólya hozza mindazt, ami kultúrát jelenti számunkra – megint csak Márai szavaival: ,,A művelődéshez mindig legyen időd, mindennap. Mert nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak is, hazádnak és az emberiségnek is, ha időt adsz lelked művelésének…”.

 Fontos, hogy megismerjük őseink kreativitását, hagyományainkat, fontos, hogy gyakoroljuk ezeket, átörökítsük gyermekeinknek, unokáinknak. Azért is, hogy el tudjuk helyezni magunkat Európa és a világ kultúrái közé. Úgy gondolom: nem kell szégyenkeznünk a magyarság kulturális teljesítménye, értékei miatt. Sőt! Büszkék lehetünk tudósainkra, művészeinkre – mindazokra, akik a magyar kultúrát építik a tudományoktól kezdve, a művészeteken át, a sportig, a testkultúráig. Természetesen elmondható ez Martfűről, Martfű kulturális életéről, kulturális szereplőiről is, hiszen rájuk különösen is büszkék vagyunk!

Szeretném emlékeztetni a tisztelt jelenlévőket, hogy a legtöbb esetben a kultúráról is beszélünk, amikor nem beszélünk róla. Ez gyakran már a fogalomhasználat szintjén is megjelenik: viselkedési kultúra, érzelmi inteligencia (kultúra), munkakultúra, testkultúra… Mondhatjuk azt is, hogy az életünknek nincs olyan területe, ahol a kultúrának, a kulturáltságnak ne lennének meg a nyomai.

A kultúra olyan érték, amit gondozni, ápolni kell folyamatosan. Mindez pénzkérdése is, de nemcsak pénzkérdés. Martfű az elmúlt években, évtizedekben abban a helyzetben volt, hogy éves költségvetéséből tudott és viszonylag sok pénzt tudott fordítani a kultúrára.

Itt van például a helyszín, ahol jelenleg is vagyunk, „háza” a kultúrának. Néhány éve megtörtént a ház részbeni belső felújítása. Reményeink szerint a közeljövőben a felújítás folytatódik (nyílászárók cseréje, külső szigetelés…).

Aztán itt vannak azok a személyek, csoportok, közösségek, akik öregbítik Martfű hírnevét kulturális szempontból. Mindenkit nem tudok fölsorolni, de jelzésszerűen néhány név: Angyal József, a néptánc együttes, a különböző tánccsoportok, a kórusok, az általános iskolások karácsony előtti mesejáték előadásai, az általános iskola kórusának föllépése a Ghymes együttessel, vagy az óvónők mesejáték földolgozásai. Itt említem meg maradandó színházi élményemet a Dzsungel könyvét, amelyben Gonda Istvánné Zsuzsa frenetikusan szerepelt.

Aztán itt vannak alkotóink. Többen vannak, akiknek már több kötetük jelent meg (Kengyel Éva, Stanowsky József). Józsinak, mint fafaragónak, több kiállítása is volt, akárcsak Mészáros Endrének, mint festőnek.

A kultúrára szánt pénz, a jövő építésére szánt pénz. 

Ma talán a legnagyobb kihívás a kultúra megismerésén túl – mindezek értelmezése, újrateremtése, újraalkotása. A XXI. század megannyi technikai csodáját úgy használni, hogy ne feledkezzünk el arról: Honnan jöttünk? Hová tartunk, és mik is a hagyományaink, őseink hagyománya. Véleményem szerint elengedhetetlen, hogy befogadóak legyünk. Alakítsuk ki magunkban és természetesen gyermekeinkben, unokáinkban is a befogadás képességét. A világ sokszínű kultúrájában így szerezhetünk méltó helyet magunknak.

A befogadáson túl fontos az is, hogy választani tudjunk! Tudjuk megkülönböztetni az értékeset az értéktelentől, a fontosat a lényegtelentől, az alkotást a bóvlitól, a silánytól! Mai világunkban talán ez a legnagyobb, a legnehezebb feladat! Ezek megvalósításában elsődleges szerepe a családnak van! 

Tudatosítanunk kell mindenkiben, hogy gyerekeink jövője múlik ezen. Nem elhanyagolható továbbá az óvodák, iskolai közösségek, általában véve a közösségek szerepe: közösen kell magyarságunkat, a kultúránkat továbbéltetni, kialakítani gyermekeinkben (és persze először magunkban) az ismeretszerzés, a befogadás, a helyesen választani tudás képességét!

Mindezeken túl a személyes cselekvést tartom a kultúra éltetőjének! Orbán Balázs író és néprajzkutató szavaival: „Mindnyájunknak kötelességünk – ha csak egy homokszemnyit is – odavetni tudásunkat nemzeti műveltségünk pompás építményéhez!” 

Ezért is lényeges, hogy évente egy napon a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük, ezzel is felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy hagyományaink, értékeink, művészetünk elődeink munkásságán és a jelenben élők jó értelemben vett ambícióin nyugszik, és kötelességünk átörökíteni mindezt gyermekeinknek, unokáinknak, hiszen jövőnk záloga ez.

Kölcsey Ferenc legszebb öt szavával zárom gondolataimat: „Isten áldd meg a magyart!” Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

                                                                                              Dr.Urbán-Szabó Béla

                                                                                              önkormányzati képviselő

Öröm

Öleljük egymást,
az öröm körül víg tánc,
másikban a más.

Rezgő szirom

Kezemben tartom
az álmom,
rezgő szirom
szerelmes párom.
Tested melegét érzem,
a jövőnek védem;
hívó szavadra kiáltom:
Csókodra vágyom!

Csoda

Veled a csoda;
ha itt vagy, szárnyakat adsz.
Nézzünk a Napba!

Ha kopogtatsz

Ha kopogtatsz,
beengedlek;
kérdésem volna sok,
de most csak
kettő meg egy:
Hol vannak határai
a szeretetnek?
Hol vannak határai
a szépnek és a jónak?
Hol a szerelemnek?

Ha kopogtatsz,
beengedlek,
s ha beengedtelek,
már nem engedlek.
Jöttél és vendéged
voltam,
megtartottál a földi
jóban;
a kereszten is 
társad voltam.

Üzenet - 124.

A bánat és a csalódás is lehet határtalan, ahogy az öröm is.

Kiért?

Ne kérdezd, miért!
Csak történnek a dolgok...
Azt kérdezd, kiért!