Nem érzed?

Nem értem,

nem érzed,

hogy ez nem

átmeneti állapot,

ha tovább tart,

belehalok?

Istenem, adj erőt,

hogy megértsen

és megértsem őt!

Nem magyarázkodok,

voltam fent,

immár lent;

nincs átmenet,

végállomás

a kereszt lehet,

mint földi halandót

megfeszítenek.

Ha látsz,

hogy könnyezem,

érted a könnyem,

neked szól

a szerelem.

Füstölgés - Lánchíd

A tizenkilencedik században a szabadságharc árnyékában megépülhetett a Lánchíd, most a huszonegyedik században nem vagyunk képesek dönteni és felújítani. A politika áldozata lehet az ország, a főváros szimbóluma.

         Ellehet vitatkozni azon, hogy kinek mire van hatásköre, illetékessége, kinek mennyi pénze van és mire. Ahogy azon is, kinek mi a felelőssége, de ettől még a híd nem lesz felújítva. Vita tárgya lehet az is, ki lesz ennek a politikai nyertese, vagy vesztese, a híddal azonban marad minden a régiben.

       Nem legyőzni kellene egymást, hanem a hidat felújítani. Az a baj, hogy a döntési helyzetben lévők nem is tudnak másban gondolkodni, csak ellenzéki és kormánypártokban.

          A Lánchíd többet érdemel, Széchenyi István emléke nemkülönben. 

         Tegyünk róla, hogy ne a kisszerűség győzzön. Erről csak mi tehetünk.

         Egyébként marad a füstölgés.  

Martfűi levelek - Számvetés

Kedves Barátom,

ez a koranavírus járvány jó alkalom volt arra, hogy kellő időnk legyen a számvetésre.

         Mit csináltam jól, rosszul, mit mulasztottam? Mi az, ami még pótolható?

          Ha újra kezdhetném, sok mindent másképp csinálnék. Leginkább jobban gazdálkodnék az idővel, nem pazarolnám felesleges dolgokra, emberekre.

          Az igazán fontos dolgokra nem sajnálnám az időt, lényegesen több időt fordítanék rájuk.

         Szeretni pedig szépen és okosan szeretnék. Ahogy segíteni is szeretve és okosan kell. A szándék ma kevés, bár kétségkívül azzal kezdődik minden. A jó szándékú kéretlen segítőktől azonban ments meg, Uram!

         Bármilyen furcsa, a segítésnek is megvannak az írott és íratlan szabályai. Először is segíteni is akkor kell, amikor arra szükség van, vagy kérik. A legritkább esetben fordul elő ennek az ellenkezője. Ha kéretlenül akar segíteni valaki, az tolakodásnak minősül.

          Úgy kell segíteni, ahogy azt a segítésre szoruló kéri. Feltételezzük, hogy ő tudja legjobban, mit akar.

         Bőhm Andrásról költőről, festőről hallottam ezt a történetet. Egy paraplég - négy végtag bénult - emberről van szó, aki kerekes-székkel közlekedett és egyszer át akart menni az út túloldalára. Önállóan úgy közlekedett, hogy hátrafelé ment előre, az egyik lábával tudta egy kicsit lökdösni magát a kerekes-székkel. Még át se ért a zebrán, mikor egy segítőkész járókelő visszatolta oda, ahonnan eredetileg indult: Andrásnak tiltakozni sem volt egyszerű, mert nehezen beszélt.

         Persze van, akinek nem lehet segíteni, nem fogadja el. Nem szabad erőltetni a segítést.

         Azon szurkoljunk, hogy akkor legyen segítség, amikor szükség van rá, de akkor föltétlen legyen.

         Most elköszönök, üdvözöllek:

                                                                                Urbán-Szabó Béla

Mondanám

Csendes szóval

mondanám,

ha meghallgatnál,

figyelnél rám.

Mondanám, hogy

szerencsés vagyok,

ahogy megismertelek,

áldom azt a napot.

Még nem láttalak,

de elvarázsolt hangod;

mondhatom, hangod

után lettem rabod.

Mondanám,

ha figyelnél rám,

évek óta tart

a varázs,

érted szól napi imám.

Érted szól minden szó,

érted van minden érzés,

értünk lesz a megértés;

együtt kérjük

az Urat, segítsen,

helyzetünkön

átbillentsen,

értsük egymás szavát,

ünnepeljük

a szerelem diadalát.

Martfűi levelek - Elmaradt a puszi és az ölelés

Kedves Barátom,

észre sem vettük, hogy közben tavasz lett. Április szeszélyes volt, mint általában, májusban hiába vártuk az esőt, de csak nem akart esni. Olyan szárazság van, hogy szikrát vet a kapa. Ha rövidesen nem lesz eső, nagy szárazság lesz, az együtt járó következményekkel. Már benne járunk a júniusban és csak nem akar esni.

         Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy csendesedik a koronavírus járvány, lassan meg is szűnik. Fokozatosan föloldják a korlátozásokat, amik vérmérsékletünk szerint megnehezítették életünket. Hozzájuk igazodtunk, hogy mit lehet tenni és mit nem.

         Aki eddig még nem tanult meg együtt élni önmagával, az most megtanulhatott. Összeszokhattak a szomszédok, a családok is. Kiismerhették egymást jó és rossz oldalukról. Vagy végképp elidegenedtek egymástól, vagy megutálhatták egymást.

         Próbatétel volt ez a járvány, még ha nem is tudtuk, vizsgáztunk. Hogy mennyire van kitartásunk, fokozatosan kiderül, mentálisan is nehéz, és anyagilag is.

         Sőt, az anyagi helytállás a legnehezebb. Sokan elveszítették a munkahelyüket és csak reménykedhetnek a jövőben.

         Kedves Barátom,

         különleges anyák napja volt az idei. Nem köszönthettük személyesen az anyákat.

         A virágot is csak tisztes távolból adhattuk át. Elmaradt a puszi és az ölelés.

         Majd bepótoljuk, és bízunk benne, hogy bepótolhatjuk. Most a járvány miatt igazolt a puszi és az ölelés elmaradása.

         Maradt a képeslapon, e--mailen, telefonon… történő köszöntés. A személyes találkozás pótolható. Ajánlott volt szeretteinknek, ha otthon maradtak.

         De akarja-e mindenki pótolni, vagy alibinek tekintették sokan, hogy most nem lehetett? A kérdés marad.

         Most elköszönök, üdvözöl barátod

                                                                                     Urbán-Szabó Béla

Elmentél

Elmentél,

magad után

űrt hagytál;

hiányom lettél,

meg se

kérdeztél,

se szó, se beszéd,

ahogy jöttél,

úgy mentél.

Elmentél,

magad után

űrt hagytál;

hiányod lettem,

nem panaszkodtál,

nagy benned

a büszkeség,

vissza se fordultál.

Összerakjuk magunkat,

egymást,

mozaikszerű a kép…

Lenne egy

kis belátás,

még meg is

válthatnánk egymást;

rövid az élet

szomorú a világ.

Várok

Csak felejthetném

azt a percet, az órát,

mióta szívem

visszavár.

Azóta nem

találom helyem,

testem-lelkem

védtelen.

Mit adsz?

Adod szereteted köpenyét,

adod szerelmed igézetét…

A boldogsághoz

mi kell még?

Add meg Urunk

boldogságunk

millió-millió idejét!

Hitvallás a szerelemért

Minden a véletlen műve volt, de amikor azon a délelőttön fölhívtalak, tudtam, hogy elrendeltetett.

Hallottam a hangod és ennyi elég volt.

Akkortól nem felejtelek.

Mindig velem voltál, mikor ébren voltam, mikor álmodok.

Leginkább mikor tudattalan vagyok.

Nemhiába, születtem, ezért születtem.

Körülötted forog minden.

Távolodok, közelítek, de mindig te vagy a középpontban, ébren is álmodlak, veled szédülök.

Érzéseimbe bezárva most hallgatok, megfogadtam, nem szólok, szerelmes szavakat nem mormolok.

Még ha néma is vagyok, mindenki tudja, szerelmes szerelmed vagyok.

Örök szerelmed, amíg van bennem lélegzet.

És nem számít, hányszor születsz, hányszor születek.

Martfűi levelek - Írjál!

Kedves Barátném,

most nem te, vagy én, a világ marad le valamiről.

         Miről is? A jó ég tudja!

         Minden más lesz, semmi nem lesz folytatható. Mintha valaki valamit beakasztott volna a küllők közé, és csak lassan, a korlátozással együtt nagyon lassan tuná volna lehetővé tenni az előbbre jutást.

         Jó lenne, ha magunkban tudnánk rendezni a dolgokat!

         De tudjuk-e? Legfőképp akarjuk-e?

         Akarunk-e szembenézni a tegnapi, tegnapelőtti önmagunkkal? Van-e bennünk kétség?

         Jó, ha annyira összeszedjük magunkat, hogy csinálunk valamit. Mint például te az írást…

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni, tulajdonképpen mindegy, hogy mit. Csak írni és írni kell, és közben összeáll valami, egy napló, egy visszaemlékezés, egy vers…

         Az írás önterápia, önelemzés és közben kimondható mindaz, amit egyébként nem mondanánk ki. Tudósítás a világról, környezetünkről, a bennünk zajló folyamatokról, érzéseinkről, véleményünkről, vitáinkról. Az írásnál semmi sem árulkodóbb.

         Kiírhatjuk magunkból, ami fáj, ami örömünk és bánatunk.

         Ha semmi más haszna nincs, már ez is megérte.

         Létrehozhatunk egy külön világot, ahová csak nekünk van bejárásunk, jobb esetben az olvasóknak. Vagy csak annak, akit mi akarunk, vagy szeretnénk.

         Nagyon örülök, hogy elkezdtél írni. Észre sem veszed, és egy világot teremtesz. Véleményt alkotsz és formálsz. Sokan szeretni fognak ezért, de sok lesz a haragosod, irigyed is.

         Téged csak egy vezessen, mindent a lelkiismereted szerint írjál. Több lesz a követőd, mintsem gondolnád.

         A szellem szabadsága a tiéd lesz és ennél nagyszerűbb dolog nincs. Megtapasztalhattam, tapasztalatból mondom. Társak leszünk, vagy már vagyunk is ebben a szabadságban.

         Megtalálod a csak rád jellemző és senkivel össze nem téveszthető egyéni hangot, ami csak a tied.

         Megbeszélünk mindent, megosztjuk egymással dilemmáinkat., mert azok lesznek, nem királyi út az írás. Sok öröm, de még több gyötrelem.

         Hát, rajta, csak így tovább! Egy tisztelő olvasód már van.

         Üdvözöl barátod:

                                                                                        Urbán-Szabó Béla

Félek

Azt mondod, félsz,

elárulom, én is félek,

van kiért,

van miért…

Búvó patakként

nő a feszültség

és még az

a vége-hossza nincs

önkéntes karantén,

csend és egyedüllét.

Elég, elég!

Csitt, csitt!

Csitítom magam…

A polc tele van,

olvasni, tájékozódni

lehet

és leszel még

idegesebb…

Mit ér a műveltség,

ha nem biztosított

a lét?

Mit ér az egészség?

Mit az emberi lét?

Mit tehet az ember

szeretteiért,

ha föl üti fejét

a depresszió?

Akkor is hirdetem:

Élni, élni jó!

Rád gondolok,

ott a távolban

én nem, de

gondolatom veled van.

Ha majd egyszer

az ember újra

örülni mer,

elmondom

akkor néked,

te vagy bennem

a lélek…,

most is szeretlek

és amíg a világ világ,

szeretnélek

Martfűi levelek - Komfortzóna

Kedves Barátom,

ebben a mostani helyzetben a legszokatlanabb az lesz az embereknek, hogy ki kell lépniük a komfortzónájukból. Kisebb vagy nagyobb mértékben mindenkinek változni fog az élete, élethelyzete.

         Senkinek nem lesz jobb, de különböző mértékben lesz rosszabb.

         A koronavírussal és az azzal együtt járó következményekkel mi is küszködünk. Nehezíti a helyzetünket édesanyám egészségi állapota, a demencia. Háromemberes feladatot jelent nekünk, a húgomnak, az unokahúgomnak és nekem. Hármunk közt oszlik meg az ellátása, felügyelete. Ha nem volna a koronavírus, akkor is éppen elég lenne ez is. Csináljuk, ahogy és ameddig bírjuk.

         Az, hogy a világáról nem tud szegény, egy dolog, a laboreredményei jobbak, mint bármelyikünknek.

         Barátom,

         az emberek értetlenségével nagyon meg kellett küzdenünk. Mivel édesanyám betegségének nincsenek látható jelei, hitték is, meg nem is, hogy beteg, nagy a baj. Az való igaz, hogy édesanyám egyébként jól néz ki, mint egy átlagos nyolcvan kétéves néni. Mosolyog és úgy egyébként aranyos.

         Hányszor, de hányszor, szembesültem az emberek tekintetével… Mondtuk, hogy édesanyám beteg. „Ugyan, ne mondjuk már! Olyan jól néz ki.” Vagy: „Találkoztam vele. Jókedve volt.”

         Lassan, nagyon lassan értették meg, hogy bizony tényleg baj van. Addig viszont sokszor éreztük a húgommal kényelmetlenül magunkat.

         Gyakorlatilag huszonnégy órás felügyeletet, ellátást igényel édesanyám.

         Én csak lakáson belül vagyok vele. Ki nem bírok menni, mert elszökik mellőlem.

         Ma nehéz az embereknek, de tapasztalatból tudom mondani az elégedetlenkedőknek, hogy lehet még nehezebb.

         Az ellátórendszer az ilyen helyzetekre nincs felkészülve. A családok meglehetősen magukra vannak hagyatva. Arról nem beszélve, hogy a segítségnek is megvan a kultúrája.

         De erről majd legközelebb. Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                          Urbán-Szabó Béla

Füstölgés - Ki kapjon?

A bejelentés megtörtént a miniszterelnök úr részéről, az egészségügyben dolgozók egyszeri juttatásként bruttó ötszázezer forintot kapnak az idén, feltehetően a nyári hónapok egyikében. 

         Ha valamennyi egészségügyi dolgozó kapja, az jó. Ha viszont elkezdik szűkíteni a dolgozói kört, abból nagy baj lesz. Az arra lesz jó, hogy megossza az egészségügyben dolgozókat.

         A kérdés az, hogy mi a cél? Vagy elégedett lesz mindenki, aki az egészségügyben dolgozik, vagy lehet füstölögni.

Mit ér?

Mit ér a kimondott szó?

Falra hányt borsó.

Mit ér a közeledés,

ha a reakció

egy ferdítés?

Mit ér az érintés,

ha nincs megértés?

Mit ér minden,

ha nem számít

az Isten?

Martfűi levelek - A járvány hordaléka

Kedves Barátom,

nem is gondolják az emberek, hogy a koronavírusos járványnak mennyi járulékos következménye, hatása, kára lehet. Amit a legnehezebb tudomásul vennünk, hogy az élet minden területére kihat.

         A gazdaságról most nem szólok, pedig lehet, ott lesznek a legnagyobb károk, azokat lesz a legnehezebb helyrehozni, pótolni.

         Az unokaöcsémtől hallom, hogy nyolcadik osztályos, háromnapos osztálykirándulásra mentek volna Lengyelországba. Most nem mennek, és azt sem tudják, hogy mi lesz az erre szánt osztálypénzzel.

         Az utolsó alkalom lett volna osztálykirándulásra, így együtt lenniük.

         El se tudjuk képzelni, hogy milyen mentális problémákat okoz ez a járvány és az ezzel együtt járó bezártság. Mennyivel nő vajon a depressziósok, pszichikai betegek száma?

         A házaspárok új oldalukról ismerhetik meg egymást. Ha jól belegondolunk, most vannak huzamosabb ideig együtt, most ismerhetik meg a másik ilyen-olyan tulajdonságait. Vagy összeszoknak, vagy végképp elidegenednek egymástól.

         Állítólag Kínában, ahol már félig-meddig kijöttek a járványból, megszaporodtak a válóperek indítása.

         Kedves Barátom,

         emberpróbáló, emberségpróbáló időket élünk.

         Nehéz embernek maradni, emberarcú társadalom benyomását kelteni.

         A járvány miatt, úgy hallom, műtéteket kell elhalasztani. Volt olyan eset, amikor már minden vizsgálata megvolt a betegnek, a műtéti napot is kitűzték, aztán az utolsó pillanatban elhalasztottak a műtétet.

         Itt a tavasz, nem tudunk felhőtlenül örülni. Az embereknek ki kellene szabadulni a természetbe, és e helyett házi, otthoni karanténban vannak, korlátos a mozgásuk.

         Ez a mostani helyzet akár pozitív személyiségformáló is lehet. Ha nem, akkor mi kellene ehhez? Hát nem tudom, de a válaszra én is kíváncsi vagyok. Azért is, hogy mire készüljek.

         Addig is üdvözöl barátod:

                                                                                Urbán-Szabó Béla

Martfűi levelek - A karantén közepén

Kedves Barátom,

már második hete tart az önkéntes karanténom. Se ki, se be, csak a legszükségesebb, meghatározott esetekben van kivétel. A koronavírussal szemben az egyetlen védekezési módszer most, ha nem találkozunk, nem érintkezünk egymással.

          Ez most próbára tesz bennünket. Egyszerűen idegölő a helyzet, a második héten már tapintható a feszültség.

         Egyszer, amikor vége lesz ennek az egésznek, teljesen más világ lesz. Hogy jobb, vagy rosszabb, nem tudom. Ott biztosan nem lesz folytatható, ahol abbahagytuk.

         Ezek az időszakok semmi másra nem, de arra jók, elváljon az ocsú a búzától. Kire számíthat az ember, kire nem. Nem voltak előzetesen illúzióim, de hogy ennyire kevés emberre, azt nem gondoltam volna.

          Mintha a rossz tulajdonságaik megerősödnének, a jók is, de az kevesebbszer.

         Sokkal érzékenyebbek lettek az emberek. Pillanatok alatt ingerültté válnak, dühösek lesznek. Minden apróságon megsértődnek. Néha el se tudod képzelni, hogy mivel is sérthetted meg a másikat. Találgathatsz, mindent számba veszel, és nem tudhatod azt sem, hogy tévúton jársz.

         Valahogy rosszul lett ez a világ összerakva!

         Azért vannak jó példák is. Ez az időszak azért arra is jó, hogy megmutatja, hogy kihozza az emberekből a jó tulajdonságokat, már akiben van.

         Kedves Barátom,

         Szegény Édesanyám egy ideje „végleges” karanténba vonult, a demencia fogságában van. Elzárta a világot magától. Összefolynak neki a napok, az ünnepek, egyre megy.

         Most akkor kinek rossz? Édesanyámnak, aki végleges karanténban van a betegsége által, vagy nekünk, akiknek egyszer vége lesz ennek az egésznek, csak legyen türelmünk kivárni a végét?

         De nekünk legalább van miért és mire várnunk!

         Egybe gondolj bele! A két karantént együtt elviselni milyen nehéz, a koronavírusból adódót és az Édesanyámét.

         Úgyhogy nem is igazán tudok örülni a tavasz közelségének.

         Üdvözöl barátod:

                                                                              Urbán-Szabó Béla

Te, a nő

Benned ő,

te drága nő,

benned az akarat,

a csillogó smaragd,

bennünk a szerelem,

vagyunk a foglalat.

Martfűi levelek - A megmaradás törvénye

Kedves Barátom,

most olyan történik velünk, ami még nem. A koronavírushoz kell, kellene alkalmazkodnunk.

         Nagy probléma ez!

         Olyasmit kell csinálnunk, amit a legkevésbé szoktunk, összefognunk és emberségesnek lennünk.

         Láthatatlan betegséggel szemben kell helytállnunk. Magunk sem lehetünk biztosak abban, hogy vírushordozók vagy sem.

         Ezt már nyugodtan nevezhetjük emberpróbáló időszaknak

     Hogyan fogadjuk? Tudunk-e alkalmazkodni az óvintézkedésekhez? Betartjuk-e az előírásokat?

          Megannyi kérdés, amik értünk vannak. Olyat kell produkálnunk, ami kivételesen jellemző ránk. Az összefogást kellene gyakorlattá tennünk. Itt az ügyeskedés nem óv meg, a társadalmi pozíció és anyagi lehetőség nem számít, nem véd meg.

          Kivagyunk téve a járványnak, legfeljebb lassítani bírjuk a terjedését. Ilyen helyzetben kellene megértőnek lennünk, figyelnünk, tekintettel lennünk egymásra, segítenünk egymást.

         Önkéntes karanténban vagyunk. Az egyetlen hathatós módszer a védekezésre, hogy nem érintkezünk egymással.

         Bezártak a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a tanulók otthon tanulnak. Elmaradnak a kulturális és sportrendezvények, az üzletek korlátozott nyitva tartással működnek.

         Tanuljuk szervezni magunkat kisebb-nagyobb sikerrel.

        Otthon vannak a gyerekek, a családok. Ennyire családcentrikusan még nem éltek, szokják egymást, az együttélést. Mit is kezdjenek egymással? A családok most a szeretetben vagy egy életre összekovácsolódnak, vagy szétrázódnak és darabokra hullnak.

         Kedves Barátom,

         bezártságban küzdünk a láthatatlan ellenséggel, a koronavírussal. Ebben a helyzetben a legrosszabb emberi tulajdonságok is kiütköznek. Meg kell küzdeni az emberi kicsinyességgel, rosszindulattal és haszonelvűséggel.

          Olyan ez az egész, mint egy Robin Cook-regény, vagy  egy abból készült film.

         Az emberek felvásárolnak, ha kell, ha nem. Olykor pánikszerűen viselkednek, a legelemibb szabályokat sem tartják be a saját egészségük védelmében sem.

         Ne feledjük, hogy a járvány után újra kell indítanunk életünket! Az már nem ugyanaz lesz, mint amit megakasztott a járvány.

         Most van időnk, hogy mérlegre tegyük életünket, végiggondoljuk, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk. Átértékelődik minden... Miknek van értelme, értéke és miknek nem. Nem megijedni kell, bepánikolni, hanem felelősséggel dönteni és cselekedni, amit lehet, és amíg lehet, amíg nem késő. Ehhez legyen bennünk türelem, bátorság, kitartás és szolidaritás. De legfőképp legyen bennünk emberség, szeretet, mert a szeretet a legtisztább erő, ami megmenthet bennünket. Legyen meg a Miatyánk akarata! Az Úr legyen velünk! Ámen.

         Üdvözöl barátod:

                                                                       Urbán.Szabó Béla

Vágy

Hogy betöltse, kívánom,

forró ürességedet

lázas magányom.

Arcomra a vágy

mámort öltsön

és érezd, hogy

nem álom,

hogy ölelésed

nem magányom.

Piros ajkad,

piros szád

kéjesen kiáltson.

Barátok párbeszéde

- Helló!

- Helló!

- Régen láttalak…

- A sok munka, a család…

- Hát igen… Hogy vagy?

-  Hogy, hogy vagyok? Miért kérdezed?

- Csak úgy… Nem kérdezhetem meg?

- De… Biztosan tudsz valamit…

- Ne kombinálj! Csak megkérdeztem, hogy vagy…

- Miért kérdezed? Hallottál valamit?

- Nem hallottam én semmit… Találkoztunk… Úgy vélem, régen találkoztunk, megkérdezem, hogy vagy?

- Aha! De milyen hangsúllyal kérdezted?

- Úristen! Milyen hangsúllyal kérdeztem?

- Hát, ez az! Mintha azt várnád, hogy kezdjek el panaszkodni, és megerősítsem, amt itt-ott hallottál…

- Ugyan… Beteges vagy…

- Tudtam én, hogy innen fúj a szél!

- Honnan?

- Ki akartad ugrasztani a nyulat a bokorból? Te tudsz valamit, hallottál valamit és most megerősítést vársz tőlem..

- Miről beszélsz?

- Kitől hallottál rólam?

- Senkitől… De mi van veled?

- Ugye megmondtam… Tudod, hogy van velem valami…, sejtettem…

- Mi?

- Most már mindegy… Hát elmondom… Igen, orvoshoz járok, sajnos vannak problémáim…

--Na, ne mondod!

- Ne csinálj úgy, mintha most hallottál volna erről először!

- Isten bizony, nem hallottam semmit!

- Nem kell a duma! Örültem, hogy találkoztunk…

- Én is…

- Jót beszélgettünk…

- Igen.

- Gyakrabban kéne találkoznunk…

- Igen.

- Viszlát!

- Viszlát!