Kicsi szentem

                                                            Kicsi szentem,

                                                            kicsi szentem,

                                                            egymás kezét fogjuk

                                                            az adventi csendben.

                                                            Kicsi szentem,

                                                            kicsi szentem,

                                                            esti homályban,

gyertyafényben

téged várunk

az ölelésben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

decemberi hóesésben

arcunk tisztul,

ragyog szebben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

bárki bármit mondhat,

tetteimmel a jövőnek

óvlak.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

csak egyszer mondhatnám,

általad is minden rendben.

Kicsi szentem,

kicsi szentem,

kezünket fogva

vonulunk

az adventi csendben.

Nincs alku

                 
Föl, föl a hegyre!
A hűségben nincs alku,
benned, mint batyu.

                       

Holdviola: Vágta

Napló

Túl vagyunk advent harmadik, örömvasárnapján. Nekem a legnagyobb öröm, hogy pár nap múlva itt van karácsony, egy kis fék az életemben, életünkben.

       Fogynak a gyertyák.

x x x

Vidnyánszky Attila lett, lesz az igazgatója a Nemzeti Színháznak 2013. július 01-től öt évig. Balog Zoltán miniszter ma délelőtt hirdette ki a pályázati eredményt. A miniszter úr legfőbb indokolási érve az volt, hogy Vidnyánszkytól várható a nemzeti értékek képviselete.

     Az első perctől lehetett tudni, hogy ez lesz az eredmény. Ennyi erővel kinevezéssel is meglehetne mondani, hogy ki az igazgató, feleslegesnek tűnik számomra ez a pályáztatás. Eljátsszuk a mintha demokráciát. 

        Alföldi Róbertnek marad az erkölcsi elégtétel, tudja, hogyan vesztett.

        Mikor tapasztaljuk már meg egyszer a politikai önmegtartóztatást?

x x x

Reggel esett az eső. Barátomék ma vágtak hízót Szarvason.. Nemigazán disznóvágásra alkalmas az idő, ennél már a néhány fokos fagy is jobb.

x x x

Kíváncsi leszek, hogyan alakul a felsőoktatás körüli mizéria. A diákokban, hallgatókban a Fidesz-kormány tagja szembe találták magukat huszonöt évvel ezelőtti önmagukkal. Magukra ismernek-e?

Balkán Fanatik: Repülj madár...

Üzenet - 35.

A magyar országgyűlés 2012. december 10-én elfogadta az ország 2013. évi költségvetési törvényét. A kockázatokról és mellékhatásokról egyeztessen orvosával, pszichiáterével és gyógyszerészével!

Holdviola: Én az éjjel nem aludtam egy órát sem

Füstölgés - 29.

Ma már a napnál világosabb a számomra, hogy a mai körülmények között nem tudnám elvégezni az egyetemet. A szüleim gyári munkásként nem tudnák finanszírozni az ezzel együtt járó költségeket.

            Ha nem végeztem volna el az egyetemet, nem tudtam volna teljesíteni kerekesszékesként a rokkantsági nyugdíj megállapításához szükséges munkaviszonyban töltött időt. Vagyis a tanulmányaim révén tudtam elkezdeni dolgozni vidéki lakókörnyezetemben.

            Ha ezek a feltételek nincsenek, nem bírtam volna családot alapítani, gyereket vállalni, adófizető polgár lenni.

            Ma azért idegeskedek, hogy tudok-e gondoskodni a lányomról, meg tudok-e élni a következő hónapban…

            A mai ismereteim alapján tudom, hogy a másodikos középiskolás lányom továbbtanulását - ha a feltételek változatlanok maradnak – nem fogom tudni támogatni. Ezt a tudatot a legszörnyűbb megélni.

            A tizenhat éves lányom már arról beszél, hogy kénytelen lesz külföldre menni… Azt még nem tudja, hogy már tanulni is, vagy csak dolgozni.

            Ma divatos dolog életpálya-modellekről beszélni. Amiről fentebb írtam, az az én életpálya-modellem, egy rokkant emberé.

            Még csoda, hogy van bennem indulat a füstölgésre. Mi mást tehetnék? Tehetek mást?

Széljegy - 57.

Ma van az emberi jogok világnapja.

Ma kiknek vannak – emberi – jogaik Magyarországon? A hajléktalanoknak, a fogyatékossággal élőknek, a gyerekeknek… vannak?

Annak az ötven fölötti asszonynak, akiről éppen a minap állapították meg, hogy jogi értelemben nem minősül megváltozott munkaképességűnek és éppen ezért nem jogosult semmilyen rendszeres szociális ellátásra, de megmaradt a betegsége, a gyógyszerköltsége, megmaradtak a háztartási költségei, mihez van joga?

Annak a sérült óvodáskorú gyermeknek, aki ma kimarad a korai fejlesztésből, lesz esélye később foglalkoztatási rehabilitációra, vagy milyen esélye lesz?

Ma van az emberi jogok világnapja.

Jogod van, ha pénz, paripa, fegyver fölött rendelkezhetsz. E nélkül csak a szád járhat, míg be nem fogják.

2012.12.10.

Balkán Fanatik: Ha Te tudnád....

Motiva: Szerelem, szerelem...

Üzenet - 34.

Aki folyamatos szabadságharcban él, egy idő után elfelejti, hogy miért is harcol.

Üzenet - 33.

"Ami nem öl meg, az szépen, adagonként betegít" (Karafiáth Orsolya, Magyar Narancs, 2012. december 04.).

Holdviola: Bánat utca

Holdviola: Erdő, erdő

Ünneplés helyett

December 03-a a fogyatékossággal élők világnapja.

Átlagos hétfői nap. A hírekből hallom, hogy voltak hivatalos megemlékezések, a köztársasági elnök úr is mondott beszédet.

Egyik kolléganőm ma volt orvos-szakértői bizottsági felülvizsgálaton. Egyik ismerőse délután megsúgta neki, hogy az egészségkárosodása huszonnyolc százalék lett a korábbi ötvennégy helyett.

Ez a huszonnyolc százalék semmire nem jogosítja, semmilyen rendszeres ellátást nem kaphat. A ma hatályos előírások szerint nem minősül megváltozott munkaképességűnek.

Annyi problémája, betegsége van, hogy egy apernégyes lapra nem férne el a fölsorolása. A gyógyszerek tartják egyben. A havi gyógyszer-költsége tizenötezer forint.

 A betegségei éppen elégségesek ahhoz, hogy sehová ne vegyék fel dolgozni. Feltéve, ha egyáltalán talál munkahelyet.

 A sérült emberek érdekvédelmi szervezeteinek nincs mit ünnepelniük. Nem is ünnepelnek.

Ennek a napnak a sérült emberekről kellett volna szólnia. De nem rólunk szól, nem rólunk szólt.

A sérült emberek fokozatosan veszítik el jogaikat, megélhetési és esélyegyenlőségi lehetőségeiket… Szimpla szociális kérdéssé lettünk. Megérkeztünk a hatvanas évekbe. Vissza a kiindulási ponthoz.

Quimby Magam adom

Idézetek - 12.

„A játékosok arcán sem a játék öröme, sem az edzés akarása nem látszik. Nem azért vannak itt kora reggel, mert játszani szeretnek, nem azért, mert meg akarnak tanulni valamit, nem mert gyakorolni akarnak, nem mert mozogni akarnak.

            Nem akarnak semmit.

            Unják egymást, a játékot, a korai felkelést.

            És még ez sem egészen igaz.

            A reggeli tenisz státuszszimbólum. Itt kell lenni, jelen kell lenni. Napközben vitatkozni kell a reggeli szettekről. Olyan hévvel kell vitatni egy-egy mozdulatot, mintha fontos volna. Mintha ez legalább érdekelné őket.

            Az egész kép élettelen, hazug. Unott arcú, álmos, nyűgös árnyékok ütögetik a labdát.

            Érdemes néhány percig figyelni játékukat.

           Egy-egy jó védés, egy-egy nehezen elcsíphető labdalendülő arcáról villanásnyi időre eltűnik az egyenunalom. Az akció közben élő, fiatal emberek képe ugrik szemünk elé. Majd visszaváltoznak unott árnyékké. Sem sikert, sem kudarcot nem reagálnak. Pillanatok alatt válnak a jó mozdulatok újra álmos, kényszeredett közönnyé.”

x x x

„Ha a hiány hasonlóvá tehet egymáshoz embereket, akkor abban hasonlít a többiekhez, hogy neki sem öröm itt lenni.”

x x x

„Ahol nincs dolga az embernek, onnan nem lehet elkésni.”

x x x

„De ahol nagyon várják az embert, oda könnyen érkezhet későn.”

x x x

„Csak így tovább, tisztogasd szép fénylőre az utadba kerülő talpakat. A nyelv nem szappan, az nem kopik el.”

x x x

„Rábízhatsz mindent, nagyon jó az ízlése. És bután tisztességes. Ostobán. Húsz év alatt soha senkitől semmit nem vett még el. Lopással azért már találkozott. Tőle szoktak lopni.”

 (Fejes Endre: A fiú, akinek angyalarca volt)

Balkán Fanatik - Hajdú Klára: Ha én szabad lennék

Ha tudjátok, hallgassátok jó hangosan!

Füstölgés - 28.

 

Olvasom a netes újságokat és a kommenteket. A legtöbbször olyan érzésem van, mintha a kommentelők el se olvasnák az eredeti beírást vagy egymást. Vagy – ami még ennél is rosszabb -, mintha nem egy nyelvet beszélnének.
        Szóval nagy a hangzavar, bábeli a hangzavar.

      Így aztán rendesen mellébeszélnek egymásnak. Ebből félreértések sorozata adódik, egy idő után senkit nem érdekel, hogy mivel kezdődött az egész.
       Mindenki mondja a magáét. Aztán senki nem érti, hogy mit nem ért a másik. Hellyel-közzel marad a füstölgés, és rosszabb esetben az indulat.

       Azért vannak további fokozatok. Az egyik az, amikor a másik gondolatait már azzal kétségbe vonják, hogy jön ő ahhoz, hogy egyáltalán ilyet ír! Miért fáj neki, ami fáj, miért rossz az, amit rossznak érez?

        Az meg már-már aranyos, amikor az egyik meg akarja mondani a másiknak, neki mi a jó, mi a segítség…

      A legrosszabb viszont az, amikor a beírók egymás minősítik gondolataik, érzéseik miatt. És úgy, hogy a legtöbbször nem is igazán tudják, miről van szó.

     A tűrőképességen túl van, amikor mindez párosul rosszindulattal, méltánytalansággal és méltatlansággal is.

         Könyörgöm, egy kis figyelmet, türelmet, megértést a másik iránt!

        Ne feledjük, a bábeli hangzavarban mindig lesz egy hang, amely uralni akarja a többit, pecázik a zavarosban! De ez már egy másik füstölgés.

Üzenet - 32.

A létezéshez pénz is kell, a boldogsághoz nem feltétlenül.

Fejezetek egy önéletrajzból

                                                        

- emlékezés és folytatás -

X.

A szüleim többszöri nekifutásra sem tudták elintézni a hatvanas években, hogy az ORFI-ba bekerüljek. A sikertelenség okáról, okairól nem igazán beszéltek.

            Annak idején, még szinte csecsemőként, a László Korház után töltöttem itt néhány hónapot. A családi elbeszélésekből tudom, hogy meg akartak operálni, amit a szüleim nem engedtek. Lehet, hogy ez volt az ok, amiért később „nem kívánatos” személy lettem az ORFI-ban. 

            Pedig a hatvanas évek felé már jómagam is szerettem volna idekerülni. Ismerőseim elmondásaiból tudtam, hogy milyen klassz hely, amit néhány látogatás alkalmával személyesen is megtapasztalhattam. Lukács főorvos úr kórházához képest itt szanatóriumi körülmények voltak. Ezzel együtt is szerettem járni a Bólyai útra.

x x x

Az ORFI-hoz képest nekem Janské Lázné-ba való kijutásom gyakorlatilag sima ügy volt. Emlékszek, amikor ebben az ügyben Pesten voltunk egyeztetni az illetékesekkel – az illetékes elvtársakkal -, leginkább azt kérdezgették tőlünk, hogy honnan tudunk erről a lehetőségről.

            Apám kapásból föltalálta magát. Olyan társaim szüleire hivatkozott, akikről tudtuk, hogy vezetőbeosztásban vannak.

            Apám hivatkozása természetesen igaz volt, ilyen szülőktől is hallottunk Janské Láznéról. Az viszont a politikai érzékét jellemzi, hogy érezte, ott akkor ezt hangsúlyozni kell.

            Néhány hét alatt zöld utat kaptam.    

x x x

Miközben írom ezeket a följegyzéseket, eszembe jut időről-időre, hogy miért pont ezek a történetek, érzések fogalmazódnak meg bennem. Aztán kezembe került Gárdonyi Géza Gyermekkori emlékeim című írása. Ennek Előszavából idézek: „Mindig unalommal néztem azokat az írásokat, amelyek így kezdődnek:

            Születtem…

            Most magam is írjak egy ilyet?

            Azonban, hogy ezzel az üggyel tömtem meg a pipámat, akaratlanul is ez füstölgött ki belőle. Voltaképpen minden embernek meg kellene írnia a maga életét.

            Mert nincs érdektelen élet, és nincs haszontalan életleírás.

            Minden életnek megvannak a maga nagy tanulságai, mint ahogy a leghitványabb gabonakévéből is pereg egy halom szem. Az már aztán mindegy, hogy hogyan van megoldva a kéve, gép pörgeti-e ki a szemet, vagy csép, vagy hogy ló tapossa ki; a fő az, hogy van.

            Amire az ember emlékezik, az ránézve a jellemző; az a tükör, amely az ő arcát s arca mögött az eget és a földet mutatja.

            Amire az ember emlékszik, azok az események, azok a hatások, amelyekre a lelke kifejlődött. A mézeskalácsos is formába teszi a tésztát, mielőtt kisütné. Minden nyomás vonalat és formát hagy a tésztán. Az emlékezés ilyen nyomásoknak a megőrzése az emberi lélekben.

            Próbaképpen összejegyeztem, hogy mire emlékszem a gyerekkoromból, s elbámulva láttam, hogy azok a hatások, amelyek megmaradtak az emlékezetemben, olyanféle szálak, mint a gyertya fonala, amelyre a stearin rárakódik.

            Megtalálom a múltban a jövöttet. Megtalálom azokban a csekély emlékjegyekben a karakterem első szálait, az indulataim első fellobbanásait, a megfigyelésre való hajlandóságomat, a számok világa iránt való közömbösségemet, a természeti szépségek iránt való fogékonyságomat, érzelmi érzékenységemet, hibáimat és erényeimet, itt-ott már az azonosítóképességemet, mely nélkül író nem lehettem volna…”

Ilyeneket írt Gárdonyi Géza több mint száz évvel ezelőtt. Az ilyen sorokat olvasva visszahőköl az ember: Ez én vagyok! Ezt én is írhattam volna!

A pipa is, a füstölgés is igaz, a számok iránti közömbösségem is…

Az ilyen visszahőkölések miatt kell olvasni és írni.

De hol vagyok én az íróságtól?

x x x

Janské Lázné-ba történő utazásunk előtt izgalomban volt az egész család. Az autónk két nappal az utazás előtt lerobbant. A jó öreg Wartburg! Mondhatnám, mikor robbant volna le, ha nem, akkor!

            Végül is keresztszüleim Trabijával mentünk. Hihetetlen, mennyi minden elfért egy Trabantban!

            Szeptember közepe felé járt az idő, és nyárias meleg volt. Úgy indultunk, hogy majd valahol sátort verünk, s majd másnap reggel folytatjuk utunkat.

            Hát ez sem egészen így lett! Már ami a sátorozást illeti. A változtatás ötletét keresztapám adta, miután meglátta a szalmabálákat az egyik földterületen.

            Apámék körberakták szalmával a Trabit, hogy ne látszódjon az útról. Mi pedig befúrtuk magunkat a szalmakazalba.

            Életem első és utolsó esete volt ez, hogy így aludtam egy éjszakát. Minden az mellett szólt, hogy nekem az a janské láznéi kiruccanás egy kalandtúra is.

x x x

Serettem a tiszás éveket. Annyira lendületet vettem a munkában – ahhoz képest, hogy csak a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges éveket akartam megszerezni -, hogy a munkaviszonyom fennállásának ötödik évében kiváló dolgozó lettem.

            Ez volt az a pillanat, amikor a főnököm el kezdte emlegetni, lassan időszerű lesz megbarátkoznom a gondolattal, hogy le kell tennem a szakvizsgát. A kiváló dolgozói címem ünneplése közben, a harmadik konyak után erre ígéretet is tettem. 

Napló

Egy szülő - egy mondás szerint - a legtöbbet azzal tehet a gyermekéért, ha gyökereket és szárnyakat ad neki. Gyökerek nélkül a gyermek elrepül, és soha sehol nem fogja otthon érezni magát. Szárnyak nélkül pedig belekövesedik egy helyzetbe, és a gyökereket láncoknak fogja tartani.

x x x 

Ma van Ady Endre születésének 135. évfordulója. Nem kerek szám, mint mondjuk majd a 150. lesz. Nincs is hivatalos emlékezés, néhány irodalmár, néhány rajongó emlékezik csak.

     A legtöbben, mint költőt tartják számon. Lényegesen kevesebben tudják, hogy napi újságírással is foglalkozott. Ha publicisztikáját olvasom olykor, minduntalan rá kell döbbennem, hogy a legtöbb írását maiként is meg lehetne jelentetni.

       Ady kétségkívül jó tollú újságíró volt, de annak, hogy az írásai közül sok még ma is aktuális, elsősorban nem ő az oka, hanem a mindenkori magyar társadalom. Vagyis alig-alig változtunk, alig változtak társadalmi-politikai viszonyaink, közérzületeink.

       Adyt ma sem szeretné a politikai hatalom, de ő sem szeretné a fennálló rendet. Vitriolos stílusa miatt a hatalom még azt is el tudná érni, hogy közutálatnak örvendjen. Mégis hiányoznak az ilyen személyiségek a mai közéletből.

x x x

A minap az egyik facebookos oldalon az egyik tag kommentjében kérte, írjuk össze, mik a problémáink. Ahogy elnézem, ma nekünk ez sem menne. Mindenki mondaná a magáét, és sokan kétségbe vonnák a másikét. 

Üzenet - 31.

"El szoktam képzelni, mikor lenne jó. Már ott elveszik ugyan megvalósulás lehetősége ugyan, hogy bátorság kell mindenhez, de azért tovább viszem a fantáziát. Egymás szárnyai lenni. Segíteni azt, ami jó a másikban (hitem, hogy ha a jó fejlődik, a rossz elsorvad), és engedni, hogy segítsen nekem a másik (hiszen nyilván azt teszi, amit én) -- bizalomban élni. Kockázatot vállalni. Elköteleződni. Nem okosan, hasznosságokra hivatkozva magyarázni tévedéseink okozta boldogtalanságainkat, hanem (bele) ENGEDNI magunkat (a) boldogságba. Végtelen kifogások fölött egyetlen, hervadó virággal sóhajtozom. Bizonyságom a boldogságra kiszárad, amíg a többiek érvelnek, magyaráznak és magyarázkodnak "(Jónás Tamás költő).

Füstölgés - 28.

Annak idején az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon az egyik legjobb elképzelés volt a tanácsrendszer helyett a települési önkormányzatok kereteinek a meghatározása. Az első önkormányzati választások huszonkét évvel ezelőtt voltak.

        Az elképzelés alapvetően jó volt. Aztán a mindenkori politika sajnos nem tudott mit kezdeni az önkormányzatokkal, az önkormányzatisággal. Egész pontosan fokozatosan hátrányos intézkedésekkel sújtották őket. Feladatokat csőstül kaptak, a teljesítéshez pénzügyi forrásokat viszont nem.

     A mindennapi közérzetünket elsősorban lakókörnyezetünk milyensége határozza meg. Az épített és a természeti környezet, az ügyintézés színvonala…

      Az önkormányzatok a legutóbbi időkig próbáltak is eleget tenni feladataiknak és a velük szembeni elvárásoknak. Az utóbbi néhány évben azonban a többségük eladósodott, némelyikük működésképtelenné vált.

    A jelenlegi politika az elődök munkáját betetőzi azzal, hogy az önkormányzatokból, az önkormányzatiságból jószerivel csak az elnevezés marad meg. Az önkormányzati intézményeket államosítják (iskolák, kórházak…), a közigazgatást újraszabályozzák (Járások kialakítása…).

        Az önkormányzatiság eszméjének kiüresedése beteljesül. Az önkormányzatiság élt huszonkét évet.

      A társadalom feje fölött vezették be, most ugyanúgy szűntetik meg. Nekünk marad jobb esetben a csendes tudomásulvétel, rosszabb esetben a füstölgés.

          Hogy mi jön ezután, azt már körülbelül látjuk. Abban pedig reménykedünk, hogy jó is legyen benne.

Várakozás

Ülök és várok,
számolom a perceket.
Álom integet.

Manfred Mann

Napló

A november másodikai harmincöt éves érettségi találkozóra készülődtünk. Aszti, a főszervező, megkért, hogy mondjak már egy rövid köszöntőt. Miért pont én?, kérdeztem némi csodálkozással. Mert te vagy közöttünk az író ember, válaszolta. 
       Szóval nem volt apelláta.
       A találkozón a következőket olvastam fel:

Köszöntő

Örülök, hogy itt vagytok, örülök, hogy itt lehetek.

          Ez az első érettségi találkozónk, ötven felett. A minap egyik öreg barátommal beszélgetve említést tettem neki, hogy harmincöt éves találkozónk lesz. Azt mondta, hogy ötven felett különösen becsüljünk meg minden találkozót, mert innentől kezdve egyre nagyobb a valószínűsége, hogy utoljára találkozhatunk így együtt.

       Ezért is örülök azoknak, akik itt vannak, és ezért bánom, hogy vannak, akik nincsenek itt. Azt különösen sajnálom, hogy akik hiányoznak, azok általában nem jönnek el a találkozókra. Nem tudom, mi lehet az ok, aminek ez a következménye. Az biztos, hogy bármelyikünkkel bármi lehet, egymás előtt azonban nincs mit restellnünk, szégyenkeznünk meg végképp nincs mit.

            A lányok szinte semmit nem változtak.

Bezzeg mi fiúk ezt kevésbé mondhatjuk el. A hajunk színe nagyon egysíkú, egyszínű, feltéve, már akinek van haja még.

            Most tíz év után láthatjuk így újra egymást. És jó, hogy itt vagyunk.

        Abban a korban vagyunk, amikor a sikereink már többé-kevésbé a gyerekeink sikerei, mikor a gondjaink többé-kevésbé a gyerekeink gondjai.

            Emlékezni fogunk, beszélünk jelenről és jövőről. Egy sajátos számvetést végzünk majd.

            Az is jellemző ránk, amire és ahogyan emlékezünk. A múltunkban ott van a jövőnk. Ezt tudnunk kell akkor is, amikor a jelenről beszélünk.

            Egyfajta számadást is végzünk. De mutasson bármit a mérleg nyelve, az útnak még nincs vége.

A jelent éljük meg a legvegyesebb érzelmekkel. Olykor indulatok, feszültségek vannak bennünk. Többen talán még ma is keressük a helyünket.

           A jövőben ott van a legközelebbi találkozás is. Én azt kívánom valamennyiünknek, hogy úgy váljunk majd el most, hogy akarjunk legközelebb is találkozni, és tudjunk is.

Tiszaföldvár - Martfű, 2012. november 02.

 

Napló

Életének hatvanhatodik évében elhunyt Vallai Péter színész, rendező, a Vígszínház tagja.

       Bari Károly költő hatvanéves. Az elmúlt harmincöt évben elkísért egy gondolata: "Kivédhetetlenül csak az tud szólni, aki rejtelmet írt némaságával is". Ennek az egy mondatnak a feldolgozásához is egy élet kell.

       Hírek olyan emberekről, akik valamiért közel állnak hozzám. Kapkodom a fejem. Az egyik hírt még fel se dolgoztam, már ott a másik.

x x x

A rokkant emberek nem tudnak kitörni abból a negatív megítélésből, amelybe az elmúlt két évben szorított bennünket a kormányzati kommunikáció. Időről-időre van egy bennünket degradáló hír, vélemény valahol a neten, vagy a médiában általában. 

       Heti hír, hogy a rokkantsági rendszer eddigi átalakítása nemhogy megtakarítással járt volna, hanem ebben az évben még többe is fog kerülni, mint tavaly. Ezzel kapcsolatosan az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott dr.Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke. Nagyon jól összefoglalta a sérült emberek jelenlegi helyzetét. Egy nyitott kérdés azonban mindenképpen maradt. A rokkantsági jövedelmek csökkenése ellenére miért kerül többe az államnak a rendszer?

       Az öregségi nyugdíjkorhatár alatti rokkant emberek közül valóban egyre többen kapnak kevesebb jövedelmet. Ezzel párhuzamosan viszont olyan állami struktúrák jöttek létre (rehabilitációs szakigazgatási szervezetek) vagy korábbiak bővültek (munkaügyi szervezetek), amelyek viszik a pénzt. És több pénzt visznek, mint ami a szigorítások ellenére megtakarítható.

       A 2010 előtti rendszerben lévő tendencia is olyan volt már, hogy a rokkant emberek évről évre egyre kevesebbe kerültek az államnak. Vagyis úgy tűnik, hogy az idő hamarább megoldaná azt, amit az állam a szigorításokkal nem bír. Mi mindenképp jobban jártunk volna, ha az állam nem csinál semmit, és még az állam is jobban járt volna.

x x x

Próbáljuk kitalálni, hogy az önkormányzatunk hogyan működhet jövőre. Ez már-már olyan, mint a zsákban táncolunk esete.

 

Milyen lesz?

Milyen lesz napod?
Amilyennek akarod.
Lásd, a nap ragyog!

Üzenet - 30.

"Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története. És meggyőződésem, hogy az emberi szerelem az isteni szeretet előjátéka. Abban pedig halálbiztos vagyok, hogy Isten történet." (Jónás Tamás költő).

Üzenet - 29.

Vannak, akiknek nincsenek elveik, csak manírjaik.

Széljegy - 56.

Ma képviselő-testületi ülésen voltam. Egyik képviselőtársam, mellesleg háziorvos, megjegyezte, hogy borzalmas, ami a sérült emberekkel történik. "Látom, hogy három felülvizsgálatból ketten rosszabbul járnak", mondta. "De az igazán nagy probléma két-három év múlva lesz, amikorra kiderül, hogy az emberek nem tudnak elhelyezkedni, és elveszítik a rehabilitációs ellátásukat is. Miért nem tüntettek, miért nem szerveztek egy látványos akciót, amire a világ is odafigyelne? Mi lesz ezekkel az emberekkel? Mi lesz veletek?"

        Mit mondhattam volna erre? Azt, hogy a többség azért jól elvan? Azt, hogy mi inkább egymás szemében keressük a szálkát? Hogy mi még egymásért sem tudunk kiállni? Hogy inkább saját önérzetünket félretesszük, ha ezzel a másikat - egy társunkat - bánthatjuk?

        Nem szóltam. Ő kívülről miért látja így?

Quimby Don Quijote ébredése

Hajtogattam a kukák mögött egy álmot
egy kerthelyiség félreeső részén.
Eldugult piszoárban vitorlázok
sapkám a hold, fésűm a szél.

Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok
fojtogató bűntudat emészt.
A szívek szemétdombján kapirgálok.
Szeretni, Istenem, milyen nehéz!

Annyi minden bajjal kell még megküzdenem
plusz még itt van a nyakamba varrva
egy lefejezett szerelem.
Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:
Jól áll-e ez nekem?

Sorra tűnnek el mellőlem a srácok
mindegyiknek jobb dolga akadt.
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem
"Nincsen veszély" - mondják -
csak képzelem.

Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver
és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol:
A lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz,
a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
egy tucat csörgősipkás lidérc horkol mellettem.
Választok egyet. Melyik tetsszen?
Melyik legyen a partnerem?

Napló

Hirtelen beszökött az ősz, vagy még inkább már-már a tél. Jön rosszkedvünk tele, a tél nélkül is rosszkedvünk lesz.

x x x

Pénteken volt a 35 éves érettségi találkozónk. A régi csapatból tizenheten voltunk jelen, szegény Sz. Kati több mint húsz évvel ezelőtt meghalt, hárman rendszeresen nem szoktak eljönni, F.Zoli pedig egészségi állapota miatt nem jött el. Egykori osztályfőnökünk rendkívüli osztályfőnöki órát tartott, éppen most töltötte be nyolcvanadik életévét. Ahogy ő fogalmazott, rendkívül nehéz osztály voltunk, de az eredményeket és az eredményességet tekintve a legjobb osztályok közé tartozunk a mai napig is. Huszonketten voltunk az osztályban, hét lány és tizenöt fiú. Mindannyian rendelkezünk felsőfokú képesítéssel. Ötünknek van doktori címe.

       Nagyon jó volt ismét találkozni, különösen azok után, hogy a 30 éves találkozó elmaradt, kimaradt. 

       Hogy miért voltunk nehéz osztály? Kemény egyéniségek voltunk. Szerintem a mai napig ritka az az osztály, amelyiknek fiú tagjai négy év alatt négy osztályfőnöki és két igazgatói megrovásban részesültek, és még a lányoknak is volt egy osztályfőnöki és egy igazgatói megrovásuk. Ezek mind kollektív büntetések voltak. A betyárbecsület nagyon működött köztünk, kiálltunk egymásért. Tudtuk, hogy könnyen kirúghattak volna közülünk egy-két embert, azt pedig tudtuk, hogy egy osztályt nem fognak. Az egy-két ember kirúgása sem lett volna jogos, értelmi szerzője sem volt igazából egy-egy balhénak, minden úgy jött, hogy a hülyeséggel mindenki egyetértett. 

        Csak egy példa, hogy mikre "vetemedtünk". Egy alkalommal egyik tanárunk 126-os kis Polskiját a fiúk betették két fa közé úgy, hogy nem lehetett vele kiállni, csak kiemelni. Mivel alapvetően fiús osztály voltunk, ez nem nagy kunszt volt. Az eseten maga a tulajdonos tanár is röhögött, de természetesen példát kellett statuálni. 

x x x

Szinte naponta jönnek a rossz hírek, amelyek elsősorban a sérült embereket érintik. Néha úgy érzem, hogy ezt már nem lehet fokozni, de mindig lehet.

 

Fejezetek egy önéletrajzból

- emlékezés és folytatás -

IX.

A nyolcvanas évek elején még az egyetemi évek alatt kezdtem el olvasni szamizdatot. Az akkor olvasható hivatalos sajtóhoz képest ez egy teljesen más világ volt. Olyan volt ez, mint mikor kinyitnak egy addig zárt ablakot, és azt mondják, nézz ki, innen milyennek látod a világot.

Hát teljesen másnak, teljesen más a perspektíva.

            Ekkor olvastam először Bibó Istvántól, Kiss Jánostól…, ekkor kezdtem olvasni  „a beszélősöket”.

            A beszállítóm a Pécsen tanuló barátom, L. Tibi volt. Annyi anyagot hozott, hogy két találkozás között alig győztem olvasni. Annyira rezgett körülöttünk a levegő, annyira érdekelt, izgatott bennünket az így szerzett információ, hogy képesek voltunk egy másnapi vizsga előtti estén is ezekről vitatkozni.

.

x x x

Megéltünk valamit, éltünk valamiben és nap, mint nap rá kellett döbbennem, hogy a világnak sokkal több arca van, mint amennyit feltételeztem addig. Afelől meg végképp kétségeim lettek, hogy mi a valódi és mi az igaz.

            Apám idegesen és izgatottan mesélte egyik alkalommal, hogy képzeljük, egyik munkatársukat a rendőrség hajnalban elvitte. Később megtudtuk, azért vitték el, mert azt mondta, hogy a magyaroknak is tüntetniük kellene, mint a lengyeleknek. Mondta mindezt a cukor árának emelése miatt, a lengyelországi események idején voltunk.

            Apám munkatársa három év börtönbüntetést kapott. Apám elmondása szerint bármelyiküket elvihették volna, akik együtt dolgoztak a műhelyben.

Hány eszmélése van az embernek? Szóval annak a világnak hány arca is volt?

x x x 

Janske Láznéban volt az első platói szerelmem. A lány olasz volt,  .Marziának hívták. Amikor tehettem, ott sündörögtem körülötte.

            Nyelvi problémák voltak közöttünk, nem volt egy közösen beszélt nyelvünk. Örök rejtély marad, hogy mi lett volna, ha…

            Egy ideig leveleztünk egymással, aztán a nyelvi korlátok miatt ez úgy szépen elhalt.

            Ha emlékezetem nem csal, egy észak-olaszországi tengerparti kisvárosban élt. A mosolya nagyon megmaradt bennem. Örökmosolygós volt.

x x x

Hogy mikor mi motiválja a szülőket a névválasztásnál?

            A hetvenes években, ahol laktunk, a mögöttünk lévő házban élt egy fényképész házaspár. Három gyerekük volt, két lány és egy fiú. A kisebbik lányukat hívták Hédinek. Ezt hallottuk nap, mint nap a gyerekektől. Kezdetben fogalmunk se volt róla, hogy a Hédi a Hedvig beceneve, különösen azok után, hogy egy ismert és kedves színésznő ezt a nevet használta, Váradi Hédiről van szó.

            A lényeg a lényeg, hogy megtetszett nekünk a név. Így lett a húgom Hedvig, illetve Hédi.

x x x

A Mozgássérültek Szolnok Megyei Egyesületének szinte e kezdetektől a tagja vagyok, bár nem voltam alapító tag. Emlékezetem szerint apám ösztönzésére léptem be az egyesületbe. Éveken keresztül annyi kapcsolatom volt az egyesülettel, hogy fizettem a tagdíjat és évente egyszer, kezdetben még az apámmal, elmentem a közgyűlésre, ami ilyenkor egész napos program volt (közgyűlés, autós ügyességi verseny, ebéd vagy vacsora) Egy ilyen alkalommal ismertem meg N. Margitot és E. Editet, akik a gyerekük révén ismerték egymást.

            A nyolcvanas évek vége felé egy alkalommal, minden előzetes egyeztetés, bejelentkezés nélkül, Tné Marika néni és N. Margit meglátogattak Martfűn.

            Az udvarias körök lefutása után elővezették, hogy nem úgy van az, hogy semmi aktivitás nincs bennem az egyesületen belül. Igenis, nekem kötelezettségeim vannak azzal a végzettséggel, amim van, az egyesület felé és a tagok felé is. Addig győzködtek, míg azt nem mondtam, hogy rendben. Akkor még egyikünk se tudta, hogy mit jelent ez pontosan, hogy mi a következő lépés. Mégis azt kell, hogy mondjam, ezzel vette kezdetét igazán mind a mozgalmi, mind az egyesületi életem.

x x x

Tné Marika néni kerekesszékes volt. Folyamatosan és fáradhatatlanul szervezett, agitált, intézkedett. Egyik kitalálója, alapítója volt a Mozgássérültek Szolnok Megyei Egyesületének. Akkor még Csépán, egy kis tiszazugi faluban élt, Szolnoktól, a megyeszékhelytől hatvan kilométerre. És így is, az akkori körülmények között is meg tudta alapítani, amit megálmodott, az egyesületet és lett alapításkori egyesületi elnök.

x x x

A szamizdatos írások olvasásakor kedveltem meg, fedeztem fel Bibó Istvánt, aki a Nagy Imre- -kormány minisztere volt 1956-ban. Tudós ember volt, mai közkeletű elnevezéssel azt mondanánk, politológus.  De több volt ennél, eszmetörténész, filozófus…

            Amihez hozzá tudtam jutni tőle, azt elolvastam. Imponált nekem, hogy van valaki, aki szintén hisz benne, hogy lehet demokratikusan élni és lehet az ember demokrata.

x x x

A nyolcvanas években rendszeresen írtam verset, prózát, de inkább verset. Írtam, írtam, és az írások fiókba kerültek.  Valahogy nem éreztem késztetést, hogy szerkesztőségeket keressek meg, vagy egyszerűen csak bátortalan voltam.

            Tibor barátom volt az, aki többé-kevésbé nyomon követhette „írói” fejlődésemet. Ha bármikor alkalmunk volt találkozni, a hosszas politikai-közéleti viták után szinte mindig a kultúránál, a művészetnél kötöttünk ki. Ilyenkor mindig felolvastam legújabb szerzeményeimet. Szegény Tibor kénytelen volt meghallgatni a zsengéimet is. Egy barátságba ez is belefér.

                                                                      

Búcsúzok egy facebookos fórumtól

Türelmes embernek tartanak, és én is jómagamat, de van egy pont, amikor nálam is elszakad a cérna. Ez a pont nálam akkor van, amikor egy hely, egy helyzet, ahelyett hogy ösztönözne, visszahúz. A Heine-Medin Klub/gyermekbénulás fórumon most itt tartok.

            Nekem ott nincs helyem, ahol akár mást, akár engemet méltatlanul és az emberi méltóságot sértő módon bántanak, és még a lehetőségét sem adják meg, hogy védekezhessen az érintett. Nekem nincs ott helyem, ahol ha megpróbálsz védekezni, az előzményekkel együtt kitörölnek mindent. Ahol ha megpróbálod magyarázni – nem magyarázkodva! – a helyzetet, te ugyanúgy kapsz, mint akit próbálnál védeni. Ahol nem az számít, hogy mit mondasz, hanem az, hogy ki mondja. Ahol fölháborodunk egy kérdésen, ahol nem érzi senki, hogy egy kérdésre illik válaszolni, ahol egy-egy fölvetést csípőből leminősítenek… És ez egy ilyen hely – lett.

            Itt bárkit lehetett bántani anélkül, hogy a közösség többségi tagjai kiálltak volna, hogy azért ezt már nem! Higgyétek el, az igazság, a valós történések, a tények nem szekértáborok, baráti társaságok szerint vannak, rendeződnek!

            Közösek lehetnének a félelmeink, a feszültségeink, a várakozásaink, az elvárásaink és urambocsá, az örömeink. Nem lettek azok, nem lehettek azok vélt vagy valós sérelmek, érdekek miatt. Ha az egyikünk félelme fontos, akkor ne vonjuk kétségbe a másikét. Az pedig már régen rossz, ha egymás sérültségeit méregetjük egymáshoz.

         Higgyétek el, a megválaszolatlan kérdések a levegőben maradnak! Lehet rajtuk poénkodni, megkerülni azokat, de előbb-utóbb bumerángként fognak visszaütni.

            Higgyétek el, lehet a kérdéseket megválaszolatlanul hagyni és minősíteni a kérdezőt! Ezzel azt lehet elérni, hogy gyengül a közösség, és előbb-utóbb elveszít egy csapattársat, harcostársat. Ezzel azt is el lehet érni, hogy másnak eszébe se fog jutni „kényes” kérdésekben megszólalni.

            Az utóbbi időben már ritkábban fordultam meg ezen a fórumon. Most eldöntöttem, hogy kivonulok, nem teszek föl több írást, nem kommentelek, nem lájkolok. Egyszer-egyszer talán benézek – amíg tehetem -, és ennyi.

            A félreértések elkerülése érdekében mondom, nem sértődtem meg, nem haragszok senkire. Azt viszont bánom, sajnálom, hogy olyannak kellett megismernem Kertész Tamást és Nagy Annamáriát, mint amilyennek végül is megismertem. De rájuk se haragszok, ez az én egyéni szocproblémám.

            Azt viszont sose felejtsétek, ha az érdekeink területén bárhol felszólalok, írok, az érdeketekben is teszem, ugyanis vannak közös érdekeink!

Kérdések a foglalkoztatási rehabilitáció új rendszeréről

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális, Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának oldalán megjelent 2012. október 27-én egy tájékoztató Átalakul a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszere címmel. A tájékoztatóból szinte semmi konkrétum nem derül ki, úgyis mondhatnám, hogy az eddigi lózungok megismétlésére került sor. Bennem csak a kérdések szaporodtak.

Az átalakulásra vonatkozólag van-e tervezet? Ha igen, az miért nem publikus? Az érintettek megint az utolsó pillanatban tudhatják meg, hogy mi vár rájuk? Sem a kormány, sem a szaktárca honlapján erre vonatkozólag nem lehet találni jogszabály-tervezetet.

Ha van tervezet, azt miért nem egyeztetik az érintett érdekvédelmi szervezetekkel? Megjegyzem, hogy a védett szervezetek harmincezer megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak. A MEOSZ-nál, illetőleg a MEOSZ akkreditált tagegyesületeinél és az általuk fenntartott intézményekben szintén több ezer súlyos mozgássérültet foglalkoztatnak.

Az átalakulást mikortól tervezi a kormány, illetőleg a szaktárca? Ha 2013. január 01-től, akkor nem vagyunk máris jelentős késésben? A jelenleg akkreditált szervezeteknek csak 2012. december 31-ig van érvényes támogatási szerződésük a foglalkoztatásokra vonatkozólag az illetékes munkaügyi szervezetekkel.  Az meg már a jelenlegi helyzet csimborasszója, hogy a védett szervezeteknek 2012. szeptember 01. óta nincs érvényes és hatályos támogatási szerződésük. Ha nagyon profán akarok lenni, ezek a gazdálkodó szervezetek szeptember 01. óta „nem szabályosan foglalkoztatnak” az állam hibájából.

Szóval nagy késés és bizonytalanság van. A jelenleg foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállalók körében nő a feszültség és a félelem. A felülvizsgálatok „eredményeként” egyre többen kerülnek ki a foglalkoztatásból. Az átminősítésekkel olyan státuszba kerülnek, amelyre tekintettel a korábbi foglalkoztató már nem tudja foglalkoztatni őket, mert semmilyen állami támogatásra nem lesz jogosult az új munkavállalói státuszok alapján. Vagyis a rehabilitációs foglalkoztatás nemhogy nő, hanem csökkenő tendenciájú.

Az eddigi felülvizsgálatok másik eredménye, hogy több mint hatvanezer felülvizsgált személy lett jogosult az úgynevezett rehabilitációs kártyára. Közülük körülbelül hatezren tudtak elhelyezkedni, mintegy tíz százalék. Ez siker történet?  A kilencven százalék jelenleg kisebb mértékű ellátásra jogosult, mint korábban. Ebben a körben anyagi ellehetetlenülés van, a szociális feszültségek csak nőnek.

Az eddigi új szabályozásból adódó anomáliákra a tervezett további átalakítás nyújt-e változtatást, korrekciót?

Az átalakítás figyelembe veszi-e, hogy a foglalkoztatási rehabilitáció teljesen mást jelent, jelenthet Budapest V. kerületében mint egy vidéki  kisvárosban, faluban?

A hivatkozott tájékoztató – is – a nyílt munkaerőpiacot a minden probléma megoldására alkalmas eszköznek tekinti a megváltozott munkaképességűek körében. Mi lesz azokkal, akik valóban csak védett környezetben foglalkoztathatók?

Az átalakulás során mi várható a milliárdos hiányokkal küszködő állami foglalkoztatókkal?

Kérdések vannak, és lesznek továbbiak is abban a pillanatban mihelyst a tervezett intézkedésekről konkrétumokat is tudunk.

                                                                                                                 

 

Albinoni: Adagio

Kijelölik helyed

Kijelölik helyed:
ettől eddig, attól addig lehet.
Értsd meg, és nem tovább!
Miért akarnád mások baját?

Kijelölik helyed:
jövőd a mának tervezheted.
A holnap mit érdekel,
ha az a két kar ölel?

Kijelölik helyed...
Mondják sokan, jó neked.
Igen, jól tudod,
ha már senki, semmi sincsen,
rendíthetetlenül 
van még az isten.

Interjú Hankiss Elemérrel

http://atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_1_resz
http://atv.hu/videotar/20120910_rendkivuli_interju_hannkiss_elemer_2_resz

Széljegy - 55.

Olyan ezt, mint a tikitaki. Hol itt kopp, hol ott. Egyszer azt hallani, hogy lesz IMF- megállapodás, másszor azt, hogy nem, nincs is rá szükségünk. Ez megy egy éve.

Ebből a tikitakiból jól megélnek politikusok, újságírók.

Szegény apám az ilyen helyzetekre mondta, hogy nem akarásnak nyögés a vége.

Egyre valószínűbb minden tikitakizás ellenére, hogy nem lesz megállapodás.

    Azt meg már szegény apám nem tudhatja, hogy mi már IMF-megállapodással is és e nélkül is nyögünk.

Beethoven Egmont nyitány

Félelmünk a jövő

Kilenc hónapos voltam, amikor diagnosztizálták nálam a Heine-Medin kórt, a járványos gyermekbénulást. Innentől kezdve ehhez képest kellett gondolkoznom, igazodnom, tennem. De nemcsak nekem, hanem a családomnak, a legszűkebb környezetemnek is.

            Nekem és a hasonló sorsú társaimnak ezzel derékba tört az élete, még szinte el sem kezdődött, de már más irányt vett a jövőnk.

             A legtöbbünk, így vagy úgy, a családba integrálódott, sokunknak azonban megkezdődött az egyik kórházból a másikba járás mellett az egyik intézetből a másikba járás is

Éveken keresztül az év egy jelentős részét a Budai Területi Gyermekkórházban töltöttem. Ez a legtöbbször operációt jelentett. A legtöbbünk számára az orvosi rehabilitáció ezt jelentette.

Engem ezen túlmenően a szüleim rehabilitáltak. Rajtuk múlt, hogy tanulhattam, hogy elkezdhettem dolgozni. Ezen múlott, akarták, hogy tanuljak, dolgozzak. A szándékon kívül ebben segítettek fizikailag, anyagilag és nem utolsó sorban lelkileg.

Aztán jött a családalapítás, szinte a nulláról indultunk a feleségemmel. Megszületett a lányunk. Egyik legnagyobb, legszebb élményem volt a gyermekem születése.

Csak bízhatok benne, hogy a lányomnak sokoldalú és teljes körű gyermekkora volt. Bízok benne, hogy egyszer visszanézve ezt ő is így ítéli meg.

Annak idején lakókörnyezetünkben az ovit is akadálymentesítette a fenntartó önkormányzat, hogy önállóan tudjam vinni a kislányt az oviba, és tudjak érte menni.

Közben elváltam a feleségemtől.. Nem készültem a válásra, de egyszer csak ott volt. Azt szoktam mondani, annyira teljes életet élek, hogy még ez is belefért.

Az előzőekből is látható, hogy nem vagyunk különleges emberek, nem vagyunk csodabogarak. Vannak terveink, vágyaink, vannak szerelmeink, csalódásaink, dolgozunk, gyereket nevelünk…

És közben telnek, eltelnek az évek. A szüleink, legfőbb támaszaink megöregedtek, sokan már elveszítették őket. A párunk, a barátaink velünk öregedtek… A gyerekeink önálló életet kezdtek, ki közel, ki távol…

Egész életünket nehézségekkel, akadályokkal éltük, a jelent valahogy mindig megoldottuk. Legnagyobb félelmünk mindig a holnap. El tudjuk-e majd látni önmagunkat? Lesz-e segítségünk, ha kell? Meg tudjuk-e majd fizetni a segítséget? A társadalom, a lakókörnyezetünk odafigyel-e majd ránk? Önbecsüléssel, méltósággal bírjuk-e zárni a ránk szabott életet?

Ezek ma még nyitott kérdések, azonban valamennyiünkben ott vannak kimondva kimondatlanul.

                                                                                                       

(Évekkel ezelőtt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei ÁNTSZ tartott egy konferenciát a járványos gyermekbénulás apropóján. Ezen felkért előadó voltam, és a fentieket – ami szerkesztett szöveg - mondtam el. Úgy gondolom, az akkor elhangzottak nem veszítettek aktualitásukból.)

Üzenet - 28.

Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó mondta egy rendezvényen, hogy nem fogunk jobban élni, csak keményebben dolgozni. Hát én azért néhány emberre kíváncsi leszek!

Üzenet - 27.

Nekem az üvegzsebről az üres zseb jut az eszembe.

Üzenet - 26.

"Egy országot, közéleti- és civil kultúráját mélyen minősíti az internetes kommentek kultúrája. A verbális agresszió, amivel a hírportálokon találkozunk, kérdés és ítélet. Vajon mennyire képes a magyar társadalom partnerként, azaz aktívan, a másik felet bevonva, együtt élni fogyatékosaival. (…)" Gábor Bálint.

Napló

Tegnap múlt két éve, hogy elhunyt dr.Bakonyi Péter Martfű újonnan megválasztott polgármestere. Harmincnégy éves volt.

       Minden áskálódás, emberi aljasság ellenére nagy fölénnyel nyerte a választásokat, kiütéses győzelmet aratott a fideszes jelölttel szemben.Ez már önmagában ritkaság volt az akkori önkormányzati választáson.

       A csúcson volt, de a munkát nem fejezte, nem fejezhette be. Nagy tervei voltak a város jövőjét illetően, úgyis mondhatnám, hogy grandiózus tervei.

       A vezetésével olyan pénzügyi gazdálkodás folyt a városban, hogy a martfűi önkormányzat a jelentős adósságállományát ledolgozva jelentős többletre tett szert a ciklus végére úgy, hogy közben szintén jelentős beruházások voltak a városban. Ez még az országban is kivételesnek tekinthető mind előtte, mind utána.

       Jobboldali volt, és "a jobboldaliaktól" kapta a legtöbb támadást.

       Gyakran eszembe jut, hogy mit szólna mindahhoz, ami a halála óta történt ebben az országban. Azt hiszem, jobb, hogy nem tudjuk.

x x x

Tíz évvel ezelőtt kapta meg Kertész Imre az irodalmi Nobel-díjat.

       Nem szeretnék jósolni, de úgy érzem, a legközelebbi irodalmi Nobel-díjasunk Nádas Péter lesz. 

x x x

Itt van az ősz, már megint. 

       Félelemmel gondolok a fűtési szezonra.

Üzenet - 25.

Szokratész állítólag mindennap kiment az athéni piacra, de soha nem vett semmit. Egyik tanítványa meg is kérdezte tőle, hogy miért megy ki a piacra, ha nem vesz semmit. Mire Szokratész azt válaszolta, hogy tudja, mire nincs szüksége aznap.

Keresésben

Napunk hanyatlik.
Az Istennel keressük
letört szárnyaink.

Odett: Megbocsát

Üzenet - 24.

Minden társadalom kiinduló alapja a kultúra, amelynek része az oktatás. Ha ezt elhanyagoljuk, vagy romboljuk, a társadalom alapjait kezdjük ki.